A festés maga a folytonos változás, kísérletezés. Minden megoldott rejtély újabb talányokat vet fel, nem beszélve a véletlenek szerepéről. Gyakran az "elrontott" felületekből keletkeznek a legszebb ötletek. Így alakult ki a mostani technikám is...
Először egy mappát készítettem páromnak ajándékba. Közönséges hullámkartont vontam be az itt kapható legolcsóbb pamutvászonnal (valami varrós projektből maradt meg) és arra festettem fel arany olajfestékkel egy azték piramist. Még emlékszem ahogy a "háromnullás" akvarellecsettel bajlódtam a részletekkel. Mit szépítsem, a miniatűrák nem épp az én világom, jobb kedvelem az ajtólap méretű vásznakat, (csak győzném kézzel!). Finoman szólva el...rontottam. Ezt próbáltam korrigálni azzal, hogy ami először a kezem ügyébe akadt, -vagyis egy zselés tollal- rárajzoltam. Nem volt túl jó ötlet, ugyanis folyton eltömődött azoknál a részeknél, ahol vastagabban fogott az ecsetem, viszont ahol lazúrosabban festettem gyönyörűen beleolvadt a háttérbe. Ekkor felcsillant a szemem. Szerelem volt első látásra. Néhány próbálkozás után persze azt is beláttam, hogy hosszú távon ehhez nem lesz idegem. "Sajnos" türelmetlenebb vagyok én annál, hogy a tollat vonásonként tisztogassam. S bár emiatt többféle filcet is kipróbáltam, de vagy nem fogtak rá, vagy nem olvadtak bele olyan szépen a felületbe, mint a zseléstoll. Ezért a sárkányos képem után pihentettem egy darabig a dolgot.
A tudatom peremén azért ott motoszkált a gondolat, de nagyjából egy évig tartott, mire ismét becsípődött. Közben kipróbáltam ugyenezt akrilra, (amikor az allergiám miatt úgy döntöttem, hogy bár imádok olajjal festeni ennyi macerát nem ér meg, inkább lemondok róla), s bár még nem volt az igazi, de klasszisokkal jobban működött, mint a korábbi kísérleteim.
Majd egy szép napon megihletettek Ikenaga Yasunari alkotásai és a homlokomra csaptam: TUS!!! Nem is tudom miért nem jutott előbb eszembe, hiszen mindig is szerettem ezt az anyagot és tanulmányaim során elég sokat rajzoltam-festettem vele, utána viszont megfeledkeztem róla. Pedig gyönyörű felületeket lehet vele képezni, csak elég nehezen javítható, emiatt meg hajlamos vagyok "túldolgozni" a képeket. Egy bizonyos szintig persze frissen visszamosható, de az olajhoz és akrilhoz képest ez eléggé elenyésző és a papír sem annyira gyötörhető, mint a vászon. Utóbbira ráfestve viszont ez a negatívum szinte teljesen kiküszöbölhető, ha akrillal alapozzuk. Természetesen nem mindegyik márkáéval működik így, sőt... A nagyon jó minőségű művész- és az iszonyú gagyi, akrilnak legfeljebb csúfolható hobbifestékeken úgy viselkedik a tus, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: megcsúszik és gyöngyökbe összefut, mint a víz a műanyagon. A középkategóriás hobbi-művész festékek közül viszont találtam egy márkát, ami vékonyan felkenve pont annyira vízzáró, hogy még javítható legyen, ugyanakkor olyan félszívó alapot képez, amibe be tud ivódni a tus annyira, hogy ne jöjjön le, illetve a jó minőségű megfelelő vízmennyiséggel hígítva is ideális "állagúra" szárad. (Természetesen hústűvel így is simán lekaparható ahol vastagabban van, ha kicsit felvizezi az ember, de a legtöbb részen elég jól "összeolvadnak").
Ezután nem volt megállás. Jött az inktóber kihívás (tulajdonképpen az "arany korszakom") és bár nem bírtam végigcsinálni, de arra jó volt, hogy a különböző témákon keresztül kitapasztaljam az új technikám, rájöjjek, hogy bizonyos felületeket hogyan érhetek el, milyen lehetőségek lakoznak benne, hol vannak az anyag határai.
Valamivel később még azt is kipróbáltam, hogy milyen ha struktúrgéllel kombinálva vastagabb alapot adok neki és bírja-e ha műgyantával leöntöm. Megjegyzés: mindkettő jól áll neki. A műgyanta gyönyörűen kiemeli az ezüst csillogását, szinte életre kel alatta (lsd. madaras kép - már amennyire képes az ilyesmit visszaadni egy repró).
S már azt hittem itt a vége, amikor pár nappal ezelőtt eszembe jutott, hogy hogyan fokozhatnám tovább, de erről majd a következő posztban. ;) Folyt.köv. hamarosan...